A felkészülés

A demócsapat

Az előző – koreai – Interski kongresszus után egy pihenő évet tartottunk, majd új csapat összeállítását hirdettük meg a korábbi Demo Utánpótlás Programra építve. Eleinte nagyobb létszámú – olykor 40 fő körüli – táborokban dolgoztunk. A csapat létszámát a felkészülés félidejében 20 főre csökkentettük, és onnantól kezdve csak ezzel a zártabb körrel folytattuk a felkészülést.

A csapat felerészben a korábbi csapatok tagjaiból épült fel, felerészben teljesen új tagok kerültek bele. A korábbi tagok a sítechnikai tudás és a formációs sízés rutinjának szempontjából is képzettebbek voltak.

A demócsapat tagjainak képzettsége szempontjából több tényezőt is érdemes figyelembe venni:

– Tapasztalataink szerint Magyarországon a nemzetközi síéletben szereplő többi országhoz képest lényegesen kisebb és gyengébb képzettségű versenyzői mezőny található, ahonnan gyakorlatilag nincs átjárás a síoktatói világba (évente az 50-100 síoktatójelöltből alig néhánynak van versenyzői múltja, sőt vannak évek, amikor egyetlenegynek sincs; a versenyzői múlttal rendelkező jelölteknek csak a lécbiztonsága nagyobb az amatőr síelőkénél, technikai tudásukban sajnos nincs számottevő különbség, sőt a versenyzők mozgáskészlete sokszor merevebb, egyoldalúbb).

– Az előbbi okok miatt a demócsapatba szinte kizárólag amatőr síelőkből lett síoktatók kerülnek be. A legtöbb ország síoktató-válogatottjainak tagjait viszont alapvetően nagyon magas szintű alaptudással rendelkező síelőkből – szinte késztermékként – választják ki. Magyarországon ezért a demócsapatban nagyon intenzív technikai képzésre van szükség, hogy a tagok elérjék a szükséges sítechnikai szintet.

– A csapaton belül nagy különbségek voltak a tudásszint tekintetében: egyes tagok már 15-16 éve edzettek folyamatosan a csapatban, és az ő tudásuk lényegesen magasabb volt a frissen bekerülteknél. Éles határt ugyanakkor nem tudtam húzni, pontosabban, ha biztosra szerettünk volna menni, akkor a végső létszám 6-8 fő körül alakult volna. Mivel az előzetes koncepció az volt, hogy erre a kongresszusra a viszonylagos közelséget kihasználva nagy delegációval utazunk, ezzel a kis létszámmal nem is számoltam. Korábbi tapasztalataink alapján tudtuk, hogy a kis delegációk, csapatok súlya aránytalanul kisebbnek tűnik. Emiatt nyilvánvaló volt, hogy a vegyes összetételű, nagyobb csapatot kell megpróbálni a megfelelő szintre felkészíteni.

A felkészülés első szakasza technikai képzéssel telt el. Ez részben egyéni alapképzést jelent, részben formációs alapelemek gyakorlását. Az alapelv az volt, hogy a formációk megtartásának alapeleme nem az igazodás, hanem a hasonló szintű technikai tudás.

A felkészülés utolsó évében kezdtünk el foglalkozni a bemutatandó gyakorlatokkal. Először –2010 telén – részelemek ötletei álltak össze (a 18-as gyakorlat első kerülésének ötlete pl.), majd lassan pontosodtak a gyakorlatok. Ennek során végül mindenki elfogadta, hogy lesz egy olyan gyakorlatunk, amelyben szinte az egész csapat szerepelni fog, bár mindenki tisztában volt ennek a rizikóival. Tavaszra az is körvonalazódott, hogy lesz egy olyan gyakorlat, amely középhosszú és párhuzamos lendületekből áll majd, és amely inkább a lendületre és a technikai kivitelezésre épít.

Az utolsó időszakra 10 edzőtábort terveztünk, októbertől már havonta volt egy tábor, januárban pedig kettő is. Ezzel a csapattagok óriási anyagai és időbeli terhet vállaltak magukra. Az SMSZ a csapatvezetői költségek finanszírozásával segített.

A felkészülésben – legalábbis a táborokban úgy éreztük – komoly nehézséget okozott, hogy utoljára 2010 áprilisában tudtunk jó körülmények között edzeni. Attól kezdve egyszer sem sikerült jó minőségű, ápolt pályát jó látási körülményekkel találnunk. Ezt az edzések során egyre kevésbé tudtuk pozitív szemlélettel kezelni. A technikai képzés során kifejezetten hasznosnak találtam a rossz körülményeket, de amikor már jó lett volna az egyes bemutatók kivitelezését gyakorolni, hasznosnak éreztük volna, ha néha egyben az egész gyakorlatot a kivitelezésre és nem a túlélésre koncentrálva síelhetjük.

A technikai felkészülés első szakaszában az élváltás tisztaságának megteremtésére helyeztük a hangsúlyt, majd a kikormányzó szakaszban a tartás iskolázása is sorra került. A későbbiekben egyre inkább meredekebb pályákra helyeztük az edzéseket, míg az utolsó, intenzív időszakban – amennyiben a körülmények megengedték – mindig meredekebb pályákat választottunk. Kaprunban ez a Schmiedinger volt, de a legjobb edzőpályának Lackenhofban a kis Ötscher bizonyult.

A két utolsó lackenhofi táborban a meredek fekete pályán nagyon nehéz terep- és látási viszonyok között edzettünk, és úgy tűnt esélyünk sincs a gyakorlatok jó körülmények közötti csiszolására. Számomra reményre adott okot, hogy a nagy létszámú (18 fős) gyakorlatokat is lehozták olyan körülmények között, amikor egyedül síelni is rendkívül nehéz volt, de a sikeres végrehajtás bizonyosságához jó lett volna reális sebesség és terepviszonyok között is kipróbálni a sebesség és ritmusváltásokat.

Az utolsó tábort már a helyszínen tartottuk meg. A háromnapos tábor első napján a szakadó eső miatt nem tudtunk edzeni, a másik két napon viszont a kész demólejtőn gyakorolhattunk. Ekkor napi egy, 2-3 órás edzést tartottunk, utána pihenő következett, hogy ne legyenek túlterhelve a tagok a bemutatók idejére. A második edzésnapra már összeállni látszottak a gyakorlatok.

A gyakorlatok

A felkészülési időszakban három gyakorlattal készültünk a nemzeti demók napjára. A nyitó- és a záróünnepélyre nem készültünk külön gyakorlattal, egyszerűen azért, mert ezen három gyakorlat kidolgozására és betanulására is szűknek éreztük az időt. A gyakorlatok összeállításában az egyik elv az volt, hogy a demópálya hosszára való tekintettel (> 400 m) nem érdemes széthúzni az alakzatokat, mert akkor alulról alig lesznek láthatóak az emberek. A zártabb tömbök mozgatása lényegesen látványosabb, így ezekre támaszkodtunk. (Jó volt más országoktól látni és hallani, hogy ők is a tömbös megoldásokat részesítették előnyben, míg Koreában ez egyértelműen magyar specialitás volt.)

A másik alapelv az volt, hogy használjuk ki a nagy csapat adta lehetőségeket, így született meg a 18 fős gyakorlat ötlete. Ilyen létszámú gyakorlatok nagyon ritkák, ezért már maga a méret mindenképp látványossá teheti.

– A 18-as gyakorlat alapvetően formációs szempontból volt nagyon nehéz. A gyakorlat alapja egy háromoszlopos alakzat volt, amely árnyék rövidlendületben kezdi a gyakorlatot. Ezt az alakzatot ritkán használják, mert az árnyéksíelés eleve érzékeny a hibákra, az alulról jól áttekinthető oszlopok pedig még könnyebben észrevehetővé teszik azokat.

A gyakorlatban két kerülés található, amelyből a második különösen nehéz, hiszen az egymást nagy sebességgel szemből keresztező (crash) oszlopok hátsó emberei az utolsó pillanatig nem látják egymást a közöttük elhelyezkedő rövidlendületes tömbtől. A crasht az első emberek indítják, ő viszont nem tudhatják pontosan, mikor van már elegendő helye a hátsónak, hogy elférjen.

Ezt követően a rövidlendületes tömb két szélső oszlopa egyenes siklásban (gyufa) éri utol a korábban párhuzamos lendületben kerülőket (ezt a gyufa elemet egyelőre rajtunk kívül még senki sem használja). Itt a lejtőtől függően igen nagy sebesség alakulhat ki, amelyből egyetlen rövid fékezéssel kell beugrani a már rövidlendületben síző oszlopba a meglévő helyre, és ott felvenni a crash ritmust.

A megállás innét kezdve már a gyakorlat egyszerűbb részeihez tartozik.

– A 12-es gyakorlatban azt a már magyar specialitásnak tekinthető elemet használjuk, amikor egy rövidlendületi ütemen belül dupla széles távolságú ugrás történik (ezt használtuk Koreában a fiók nevű gyakorlatban). Ilyen módon a kezdeti két oszlopból hármat alakítunk ki, amelyek azután harmonikaszerűen ugrálnak középre és vissza.

Megadott számú harmonika után történik egy kerülés, amikor az egyes párok tagjai eggyel előrébb kerülnek, majd minden második síelő átsíel az egész formáción keresztül, egymással pedig crashel. Ebben a gyakorlatban a pontos helyek tartása és megtalálása jelenti a nehézséget.

– A 8-as gyakorlatban két rombusz (reanult) alakzat közlekedik különböző lendületekkel a pályán, hol crashelnek, hol egymásba síelnek, hol szétrebbenek. Ebben a gyakorlatban a számolás illetve a hosszabb lendületek miatt az alakzat tartása jelenthet problémát.

– A megnyitóra egy viszonylag egyszerűbb gyakorlattal készültünk, ahol egy 19 fős formációban az egész csapat pályára léphetett volna. A gyakorlat árnyék rövidlendületben közlekedik lefelé a pálya kb. feléig, ahol egy beszámolást követően a 7. ütem után egy gyufa következik, majd az egymást követő sorok más-más irányba kezdenek el síelni, és így a gyakorlat crashben fejeződik be.

– A szervezők félreérthető kommunikációja miatt azonban csak a helyszínen lett számunkra világos (és rajtunk kívül mások – pl. a német csapat – számára is), hogy a megnyitón csak hatfős csapatok szerepelhetnek. Így a megnyitó napjának délelőttjén egy új gyakorlatot kellett összeállítanunk, de az egész edzést nem fordíthattuk erre, hiszen a többit is gyakorolnunk kellett. Végszükségként a koreai fiók gyakorlat alapelemeiből raktunk össze egy 2×3 fős gyakorlatot, amelynek lényege az volt, hogy olyan módon mozgassuk a sorokat, hogy az lehetőleg minél kevésbé legyen előre kiszámítható a nézők számára, minél többször okozzanak meglepetést. Semmiképpen nem szerettünk volna egy egyszerű, biztonsági gyakorlattal indulni a kongresszuson, ezért vállaltuk annak a kockázatát, hogy ilyen rövid idő alatt egy több váltással operáló bemutatót állítsunk össze.

– A megnyitóra tervezett 19 fős gyakorlatot a zárónapon síeltük végül 18 fővel (erre a napra Polacskó Dani sípcsontján egy kellemetlen zúzódás keletkezett).

A workshopok és az előadás

Viszonylag korán (már május környékén) eldöntöttük, hogy a Koreában már bevált hármas felosztás alapján tartanánk a workshopokat. Ez azt jelenti, hogy egy témát három különböző aspektusban dolgozunk fel. Ez jelen esetben a tematikában mostanában előtérbe került téma volt (a kis, alig látható mozgások szerepe, a nagy mozgás következményszerűsége), a feldolgozást jelentő szempontok pedig a tézis sítechnikai bebizonyítása, oktatásmódszertani vonzatai és az eladhatósági szempontok.

Az előadást ősszel már különböző helyzetekben leteszteltük (egy lengyel szervezésű táborban egy rövidített változatot, a koordinációs táborban egy bővebbet). Az alaptéma már alaposan körbejárt, de a kongresszuson néhány inspiráló gondolat még érkezett hozzá, amelyet be tudtunk építeni a szöveges részébe. 

A kongresszus

A kongresszuson a lebonyolítási rend változott az eddig megszokottakhoz képest. Reggel 9-től előadások és workshop előadok voltak, utána 10.30-tól workshopok kora délutánig, délután pedig ún. key lecture-ök. Sajnos a workshopokra vonatkozóan nem volt központi szervezési javaslat, így egy workshopot többnyire egyszer tartottak csak meg, így nem volt lehetőség egyetlen délelőttön többet is megnézni, még ha idő lett is volna rá.

Mivel a nyitónapon megsérültem, gyakorlati workshopon nem volt lehetőségem részt venni, ezek anyagát a delegáció többi tagjától fogjuk összegyűjteni.

Általánosságban elmondható, hogy az általam látott key lecture-öknek nem sikerült valóban lényeges központi témákat megfogni.

A workshopok között sokkal több érdekes témát lehetett találni, ezért érdemes lenne javasolni a következő kongresszusok rendezőinek, hogy ne a központi nagy témákat helyezzék központba. Sokkal hasznosabb, ha a résztvevőknek adnak nagyobb szabadságot, hogy a saját ízlésüknek megfelelően válogathassanak a színes kínálatból, de feltétlenül hangsúlyt helyezve arra, hogy egy téma többször is elhangozzon. Megfontolandó lehet az is, hogy az ismétlésre egy másik nap is sor kerülhessen, hiszen a csapatokon belüli esti beszélgetések esetleg felhívhatják a figyelmet egy érdekes workshopra, amelyet így egy másik napon újra meg lehet tekinteni. 

Fellépések

A felkészülés viszontagságos körülményei és a nagyon különböző kiinduló tudásszint miatt sok bizonytalansággal készültünk a fellépésekre. Csak reményre adott okot az, hogy a csapat jó eséllyel képes volt a leglehetetlenebb körülmények között is lehozni az alapblokkokat. A biztonsághoz kevés volt a kész gyakorlatok normális körülmények közötti gyakorlása. Ugyan ehhez már hozzászokhattunk, hiszen Koreában is volt olyan gyakorlat, amelyet éles körülmények között láttunk először élőben.

A bemutatók kimenetelével kapcsolatban a következő forgatókönyvekkel számolhattunk:

Az első alkalom, amikor valóban változás állt be, a vasárnap délelőtti edzés volt. Ekkor történt meg először, hogy a csapatból a tömb közepéről visszajelzések érkeztek, hogy együtt lélegeznek a formációval. Ugyancsak ekkor számolt be valaki a formáció hátsó feléből arról, hogy sikerült végig úgy jönnie, hogy ez egész menet alatt engem nézett lent a közönség helyén. Ezek a momentumok arra utaltak, hogy kezdtek automatizálódni a formációval kapcsolatos vezérlési képességeik.

Ezek alapján már reménykedtem abban, hogy a 3-as vagy akár a 4-es forgatókönyv is reális lehet. Ismerve a bemutatók feszültségét, a sok emberből álló csapatokban a koncentrációbeli, stressztűrésbeli és a tudásbeli különbségeket, tökéletes gyakorlatokat szinte soha nem lehet látni (legfeljebb profi csapatoknál, ahol egy-egy gyakorlat csiszolására rengeteg időt lehet fordítani, és nem az alapképességek kialakításával kell foglalkozni).

Az első edzésnapig úgy éreztem, hogy ha szerencsénk van, sikeres is lehet a bemutatónk. Ez után az edzés után viszont már az volt a véleményem, hogy legfeljebb elronthatjuk a gyakorlatot.

Az összes bemutató tekintetében végül a 3-as forgatókönyv valósult meg: minden gyakorlatunk sikeresen lejött, bár kisebb hibák mindegyikben voltak. A legfontosabb cél, hogy a helyi, a bemutatót élőben néző közönséget kell lenyűgözni, hogy ne tudják érzelemmentesen nézni a gyakorlatokat. Ezt a célt sikerült elérnünk: ez részben érezhető volt a nézőtéren is, de a későbbiekben a visszajelzések is erre utaltak. Amennyiben átlagos vagy gyenge produkcióval szerepel egy csapat, vagy nem érkeznek visszajelzések, vagy teljesen általánosak azok (pl. kölcsönös gratulációknál: „ti is nagyon jók voltatok…”). Az idei kongresszuson többször fordult elő, hogy többnemzetiségű közegben elsőként vagy egyetlenül a magyar bemutatókhoz gratuláltak, többször pedig kiderült, hogy a csapatokon belül beszédtéma volt a magyar bemutatók színvonala. Jellemzően a következőket emelték ki:

– A gyakorlatok jellege. Elsősorban a tömbök mozgatását, a gyakori, szokatlan és merész váltásokat emelték ki. Meglepően sokan vették észre a gyakorlatok átlagtól lényegesen magasabb nehézségi fokát.

– A gyakorlatok létszáma. A 12-es gyakorlat is inkább a nagy létszámú gyakorlatok közé tartozott, a 18-as gyakorlat pedig a második legnagyobb létszámú volt a házigazdák Walzer nevű, 4 kígyóból álló gyakorlata után (amelyben azonban nem voltak váltások). A 18-as gyakorlatról mindenki úgy nyilatkozott, hogy már csak a létszám miatt is nagyon nehéz gyakorlat, ugyanakkor a nagy létszám rendkívül látványossá teszi.

– Többen kiemelték a kivitelezés minőségét is, amely részben nagy öröm számunkra, ugyanakkor tisztában vagyunk vele, hogy e tekintetben még rengeteget kell fejlődnünk.

Az eddigi gyakorlatunktól eltérően a sérülésem miatt nem tudtam a starthelyről indítani a csapatot a gyakorlatok előtt, sőt a nyitódemó előtt még beszélni sem tudtam velük (hiszen ekkor, a bemelegítő kör alatt sérültem meg). Ennek ellenére a csapat fegyelmezetten állt be a rajtba, és rendkívül fegyelmezetten teljesítette a megállással kapcsolatosan megbeszélteket. Összességében talán csak a svájci és a lichtensteini csapat köszönte meg a közönség figyelmét a miénkhez hasonló fegyelmezettséggel.

A gyakorlatok értékelése részletesen:

1. 6-os (megnyitó). A gyakorlatot a megnyitó reggelén találtuk ki, délelőtt 11-ig a közönség számára fenntartott pályákon gyakoroltuk (22-es fekete pálya). Ezen rövid idő alatt még a számolást sem sikerült tökéletesen beállítani, nemhogy a kivitel részleteit (ívhosszak, dinamika stb.). Ezt követően még egy óra edzésre volt lehetőségünk a demólejtőn, ahol viszont a másik három gyakorlatra is sort kellett kerítenünk, így a bemutató előtt összesen két teljes végrehajtásunk volt a gyakorlatból.

Végeredményben a gyakorlat rendkívül jól sikerült (pl. a rendezők által a nyitónapról készült összefoglaló videóban négy demórészlet szerepel, amelyből kettő ebből a gyakorlatból származik).

A kritika: 1. Voltak benne ritmushibák. 2. Az oldalirányú elhúzások során úgy lehet megtartani a távolságot a soron belül, ha a terhelések egy időben és egyforma mértékben történnek. A kevés gyakorlás miatt ezt nem tudtuk összehangolni, így ezeknek a távolságoknak a tartása nem mindig sikerült.

A dicséret: rendkívül magas szintű formációs rutin és technikai tudás kellett ahhoz, hogy ennyi tanulással és gyakorlással egy viszonylag nehéz gyakorlatot ilyen színvonalon mutasson be a csapat. Véleményem szerint erre nem sokan képesek a nemzetközi mezőnyben sem.

2. 18-as. Ennek a gyakorlatnak a koncepciója állt össze a legkorábban. Az edzések során az utolsó pillanatig kaotikusnak tűnt a gyakorlat, sokan meg is kritizálták, mondván, hogy ezzel túlvállaljuk magunkat, szerencsésebb lenne esetleg egy egyszerűbb változatot megtanulni.

Ahogy korábban már említettem, a kongresszusi edzésekre ért be az évek alatt elvégzett munka, és ez a bemutatón is meglátszott. Ez a gyakorlat aratta a legnagyobb sikert. Ennek oka részben a nagy méret volt, részben pedig a koreográfia szokatlan felfogása.

Értékelés: Az alapját képező 18-as árnyék tömbben minimális igazodási és ritmusbeli probléma volt fellelhető, alighanem sokkal jobban egy ekkora méretű alakzat csak évekig tartó gyakorlással síelhető meg. Az első kerülésnél Polacskó Dani a megbeszéltek szerint kis kivárással indult (első pozícióban ugyanis általában inkább a túl korai indulás veszélye áll fenn), így egy kis késés látható itt, de nem számottevő.

A gyakorlat következő kockázatos eleme a hosszú crash kerülés, ahol az elöl lévő síelők nem tudhatják pontosan, mikor van már elegendő helye a harmadik embernek az induláshoz (hiszen ez függ az alap tömb sebességétől, a lejtőszögtől, a hóminőségtől stb., azaz szinte gyakorlatonként változó). Itt volt egy apróbb hiba, hiszen látható, hogy az utolsó embereknek még nem volt meg a helye, így kicsit később tudtak csak indulni, és ezért a crash oszlopok V alakban kinyíltak. Ennek másodlagos következménye, hogy a túloldalra a rövidlendületbe is később érnek a később indulók, így a rövidlendületben való beálláskor igazítaniuk kell ritmuson, a váltás így nem „varázsütésre” történik (e korrigálás azonban nagyon szépen megtörtént).

A harmadik nehéz pont akkor következik, amikor a fent maradó tömb két szélső oszlopa kiáll a rövidlendületből és egyenes siklásban (gyufa) utoléri az elöl haladó két hármas oszlopot. A terv szerint eközben nyújtott testtel kell haladni a pozíció elérésig, amikor is egy erőteljes fékezéssel be kell ugrani a megfelelő helyre. Itt a nehézséget az okozza, hogy ha ehhez nagy sebességre kell gyorsulni, akkor az intenzív stoplendület az addigi energiát oldalirányú elmozdulásra alakítja (ha egyáltalán ebben a formában kivitelezhető, ugyanis az edzések során előfordult, hogy fizikailag lehetetlen volt a nagy tempót ekkora helyen megállítani), és a síelő túlugrik az oszlopon, és ritmuskésésbe kerül. Ezt ösztönösen úgy kerülik el a gyufában lefelé száguldók, hogy a beállás előtt ösztönösen kissé befelé húznak, és így több helyük lesz egy kicsit nagyobb ívben történő beállásra (Ez némileg veszélyes a középen közben már crash rövidlendületben haladó oszlop számára is, hiszen nagyon kevés helyük marad, illetve esztétikailag sem jó megoldás). Az éles bemutatás közben is fellépett ez a jelenség, amelyen nagyon sok gyakorlással szintén lehetne javítani.

A gyakorlat utána már látványosan jött le, az egymástól ék alakú eltolásban érkező crash oszlopok nagyon szép látvány nyújtanak. A megállásnál történt torlódás annak köszönhető, hogy koncepcionálisan mindig közel visszük a megállást a közönséghez (sok csapat követi el azt a hibát, hogy olyan messze áll meg, ahol még nincs kontaktusa a nézőkkel). A magyar csapat vezető emberei nagyon pontosan ki tudják számolni a megállás helyét (amennyiben a gyakorlat megengedi), és utasításomnak megfelelően egészen a nézőkig hozták le a gyakorlatot. Itt viszont valamiért a pálya hullámosra volt ratrakolva, és ráadásul a gyalogosok fel is puhították, így meglehetősen kiszámíthatatlan talajra jött ki a megállás, amelyet viszont szintén az utasításomnak megfelelően nem becsúszva, hanem ütközésszerű kemény fékezéssel kell kivitelezni. Ennek eredményeként érthető, hogy akinek pont egy kiszámíthatatlanul kellemetlen részre jött ki a stoplendület, nem ugyanúgy állt meg, mint az előtte haladó társa.

3. 12-es. A legbonyolultabb gyakorlatunk. A gyakorlatról az edzések során azt a kritikát kaptuk, hogy kaotikus. Ennek az oka az, hogy a kerülések során nagyon szűk helyeken és pontos időzítéssel lehet csak átférni. Ha valaki térben vagy időben csak minimálisan hibázik, egy másik számára már bezárul a „kapu”, ahol át kellett volna férnie. Ráadásul a kerülőknek a szép végrehajtáshoz úgy kell elindulniuk élen hosszú lendületben, hogy még nem láthatják, hogy megvan-e a helyük, a kapunak ugyanis akkor kell kinyílnia, amikor már benne vannak a lendületben. Ennél a gyakorlatnál lett volna a legnagyobb szerepe annak, hogy versenyszerű körülmények között tudjuk gyakorolni az időzítések miatt, illetve itt volt a legnagyobb szerepe az egyéni sítudásnak, hiszen az időzítések és pozíciók nem az igazodáson, hanem inkább az egyéni sítechnikán múlnak. Egyelőre tény, hogy nem rendelkezünk 12 olyan sítudású demonstrátorral, aki tökéletes biztonsággal tudná megsíelni ezt a gyakorlatot (mellékelten megjegyezve: más országok esetében sem nagyon láttam volna biztosítva ezt a feltételt). Ebből kifolyólag ez a gyakorlat nagyon kockázatos volt. Amiért a repertoárban hagytam, inkább a nevelő hatása, hiszen ez igen magasra teszi a mércét, de nem elérhetetlen szintre.

Értékelés: A felsorolt kockázati tényezők jelentkeztek a gyakorlat során, így nem sikerült tervszerűen végigvinnünk. Ennél a gyakorlatnál jelentkezett leginkább hátrányként az, hogy a demólejtő kb. 5 m-t lejtett felülről nézve balra, ezzel kicsit még jobba eltérítve az időzítéseket. Összhatásában a helyszínen úgy éreztem, hogy a gyakorlat jellemzője az volt, hogy sok hiba volt benne, de minden hiba után sikerült újra és újra megmenteni a gyakorlatot, amely végül egyben leért. Lassítva, visszanézve számos apróbb hiba okozta a látványosabb pozíciózavarokat, és többször pont a stabilabbnak tekintett nagyobb tudású csapattagok hibáztak (jelzi ez a gyakorlat nehézségi fokát). Sajátos módon a hibák egy részét a magam részéről inkább dicsérettel „büntetném”, ugyanis több esetben az okozta, hogy a kevésbé rutinos síelők is megpróbáltak offenzív módon síelni, és nem igazodó, követő, biztonsági technikát síeltek, amit határozott előrelépésnek látok. Ugyanakkor az offenzív síelésnek megvan az a hátránya, hogy sokkal kevesebb igazodási, korrigálási lehetőséget nyújt, és ezek is általában egy-két ívvel később hatnak, tehát jóval nagyobb rutinra van szükség ebben az esetben, ami jelen esetben viszont még hiányzott.

4. 8-as. Ez a gyakorlat a nyugodt, harmonikus, de egyben dinamikus sítechnikákat helyezte előtérbe. Ezt csak kihangsúlyozza a két renault mozgásának nagy oldalirányú sebessége. A két négyes csoport mozgását úgy terveztük meg, hogy rendszeresen olyan irányba induljon, el, amelyre nem számít a néző.

Értékelés: A gyakorlat nagyjából az elvárt szinten sikerült. Az edzésekhez képest volt némi változás a kezdeti rövidlendület ritmusában, de az igazán lényeges eltérés az volt, hogy lényegesen nagyobb tempót síeltek a gyakorlatban. Ennek pozitív hatása megjelent a látványban, dinamikában, sokkal szebben „élt” a síelés a helyszínen érzékelve. A hátránya az volt, hogy az edzések során az eredeti változatban rövidnek ítéltük a gyakorlatot, a végén túl sok unalmas rövidlendület volt, és ezért beletettünk még egy hosszú crasht. E nagyobb tempóval azonban több a függőleges térvesztés, és már-már félő volt, hogy a gyakorlat nem fog beférni a pályára. A megállás így már nagyon közel került a közönséghez. Ha javítani akarunk a gyakorlaton (a kisebb igazodási hibáktól eltekintve), a tempó maradhatna ez a nagyobb, viszont a második crash kimaradhatna, hogy nyugodtabb legyen a vége.

5. 18-as a záróünnepélyen. Ezt a gyakorlatot a nyitóünnepélyre terveztük, és kicsit unalmasnak tartottam, de nem akartam vállalni annak a kockázatát, hogy ekkora létszámmal rövid idő alatt egy újabb bonyolult számolást tanuljunk meg.

Értékelés: A valós végrehajtás felülmúlta a várakozásaimat. Azt már sejteni lehetett, hogy az első napi edzés után valami történt a csapattal, és a nagy tömb igazodása és együtt síelése más dimenzióba lépett át. A konkrét változás azonban egész másban volt: az alapgyakorlat egy kifejezetten visszafogott, alacsony sebességű, pörgősebb rövidlendületre épült (szemben az általunk többnyire síelt lassabb ritmusú, nagy kitérésű rövidlendülettel). A záróünnepélyen viszont elképesztő sebességgel indult meg a nagy tömb. Tudomásom szerint ez nem volt egyeztetve (velem biztosan nem), és ennek ellenére senkinek sem okozott gondot a megváltozott sebességhez való alkalmazkodás. Ennek az eredménye az lett, hogy a lefelé száguldó, nagy port felverő tömb lélegzetelállító benyomást tett, fel sem merült az unatkozás érzése. Ezt csak fokozta az árnyékból egy ütemnyi gyufa után a váltás crashbe, amelyik először csak egy látványos kavargás érzését keltette, amelybe a szem némi megnyugvást követően újra felfedezte a rendet. Gratulálok!

A bemutatók célja az volt, hogy felhívja a figyelmet a magyar síoktatókra. Egy jó bemutató után minden tekintetben komolyabban veszik az országot, hiszen egyfajta fokmérője a szakmai munkának. E tekintetben sikeresnek tekinthető a kongresszus ezen része. A helyszíni visszajelzések elsősorban a jó szervezettségre, a kreativitásra és a sítudásra vonatkoztak. 

Magyar előadás, workshopok

A szakmai üzenetek szempontjából key lecture-re nem jelentkeztünk. Az utólagos tapasztalatok alapján lényegesen fajsúlyosabb mondanivalónk lehetett volna az általam látottaknál, de a jelentkezések leadásakor úgy éreztük, hogy nem állunk készen egy ekkora feladatra.

Ennek megfelelően – a korábban már említetteknek megfelelően – egy három oldalról megközelített workshop témával készültünk, amelyet egy félórás előadással vezettünk fel.

A téma központi eleme az a felismerés volt, hogy a mozgásokban a kulcsmozzanatok olyan kis elmozdulások vagy izomfeszülések, amelyek alig – vagy egyáltalán nem – észrevehetőek. (Ezt neurológiai alapon a későbbiekben pontosítani lehet, illetve kell. Ez még jobban alátámasztja az érvelésünket, és ugyanakkor segít a gyakorlati következtetések levonásában.)

A nagy elmozdulások többnyire már következmények, amelyeket a kis tényezők előkészítenek. A látványos mozgások az előkészítő munka hatására már a fizikai erőknek valamint az emberi test anatómiájának és geometriájának hatására jönnek létre, az akaratlagos izommozgások csak szabályozzák, és nem létrehozzák őket.

A síoktatásban e területen a problémát az jelenti, hogy a tanítvány számára a nagy elmozdulások a jól értelmezhetők, ezek jelentik a síelés arculatát (trademark). A motiváció alapján ezeket szeretné megtanulni, az érzelmei ezek utánzására vezetik. Az oktatásban viszont az okokat kell megtanítani, így ki kell dolgozni azokat a módszereket, amelyek áthidalják ezt a konfliktust.

Célravezetőnek tűnik, hogy az oktatás ezért ne a nagy, látványos elmozdulások precíz bemutatása és megtanítása mentén szerveződjön. A workshopban javasoltuk, hogy az egyes oktatási egységek felépítésénél induljunk ki abból a mozgáskészletből, amelyek már rendelkezésre állnak, és amelyekből az oktatási egység célja felépíthető. Ezek alapján alakítsunk ki olyan helyzeteket, amelyekben a tanítvány a saját mozgástapasztalata alapján a saját kreativitását használva találja meg a megoldást. Természetesen ez a fajta módszertani megközelítés jóval komolyabb felkészültséget és több munkát kíván az oktatótól, mint a gyakorlatot gyakorlatra halmozó módszerek. Ebben a rendszerben a bemutatást is át kell értelmezni: nem a pontos szögekkel és precizitással történő bemutatás a hatékony (amelyben a lényeges dolgokat úgysem tudja értelmezni a tanítvány), hanem a mozgás élményét, dinamikáját, ritmikáját – azaz a valós történéseket – átadó, életszerű végrehajtás. Az érzések átadása a bemutatás során lényegesen magasabb technikai képzettséget követel a síoktatótól.

Az oktatás eladhatósági szempontjából is nehézségekkel kell szembenézni ebben az esetben. Egy olasz felmérés szerint az olasz síiskolák honlapjainak 95%-án termékként oktatási egységet árulnak. Feltehetően a vendég is ebben a formában gondolkodik: ha már fizettem az oktatásért, tanuljak is valamit. A tanulás alatt pedig nem az eredményt érti, hiszen – a pedagógiai szakemberek számára nyilvánvaló módon – az oktatás fejlődésben, tudásban elért eredménye gyakran nem az oktatási egység végén jelentkezik. Tehát a vendég számára a megvásárolt áru és annak a valós ellenértéke időben jelentősen távol kerül egymástól, így nem feltétlenül tudja őket összekapcsolni. Az a mentalitás, miszerint a pénzem ellenértékét látni akarom, kézzel fogható áru vásárlására készteti a vevőt: olyan síoktatást vár el, ahol látja az árut. Az árut pedig az oktatás formai jegyei jelenik: gyakorlatok, sorbanállás, hibajavítás, unalom, szenvedés – mindez függetlenül attól, hogy van-e értelme.

A marketing szempontjából az a feladat, hogy megváltoztassuk az oktatás arculatát. A vendég akkor is megkapja a pénze ellenértékét, ha jól érzi magát; oktatás lehet az élményszerű együtt síelés is, nem csak a számtalan gyakorlat egymásutánja. A jó hangulat – amelyért érdemes befizetni az oktatásra – eredhet a sikerből, a jó hangulatból, a felfedezés élményéből stb.

A visszajelzések alapján a workshopot és az előadást szellemesnek, jól felépítettnek találták, a workshop résztvevők pedig elsősorban a logikai felépítettséget és az alátámasztottságot emelték ki.  

Key-lecture-ök

A sérülésemből kifolyólag négy nagyelőadást volt módomban meghallgatni, hosszasan egyikről sem érdemes értekezni.

Prof. Hubert Siller a „Havas sportok & téli turizmus – Egy jövő nélküli szimbiózis?” címmel a téli sportokkal kapcsolatos kérdésekről tartott egy professzionális külsőségekkel rendlekező előadást, azonban tartalmilag kérdésfeltevéseiben semmi lényeges újdonság nem merült fel, és érdemi válaszokat sem kaptunk a már ismert problémákkal kapcsolatban.

Hubert Nueper, volt sikeres síugró és jelenlegi síiskolavezető a siker és az érzelmi-akarati tényezők összefüggéseiről tartott egy szubjektív előadást. Az előadás tanulságos volt a professzionálisan felépített, de spontánnak tűnő irányított kommunikáció szempontjából. A mondanivaló lényege az volt, hogy megérzéseinkre, érzelmeinkre hallgatva, kitartással és akarattal bármilyen cél elérhető, a félelmek és az akadályok pedig csak tudatunkban léteznek. Az előadás a témához képest azonban kissé hosszúra sikerült, és valójában inkább egy fiataloknak szóló rendezvényen lett volna hasznos lelkesítő bevezetőként.

Prof. Takazumi Fukuoka „Biomechanika és a havas sportok” című előadása valójában egy sítörténeti áttekintés volt, lényegi új információkat nem hordozott.

R. McCarthy a „Társas környezet és integráció” címmel szintén a télisportok amerikai kihívásairól tartott előadást. A lényegi mondanivaló arról szólt, hogy a téli üdülőhelyek rengeteg kihasználatlan kapacitással üzemelnek. Sok síelő már a sípályákra sem megy ki, hiszen a kitűnően felszerelt apartmanokban minden megtalálható, ott főznek, tévét néznek, videojátékot játszanak, Stb. Megoldásként a síelés társas jellegének újraalkotását javasolta. Az előadásban európai szemlélőként az az ellentmondás ütközött ki, hogy az amerikai szakemberek a sísport minden jellemzőjét pénzügyi mutatókkal mérik. Szinte minden dián megjelentek a költségek, bevétel megtérülési ráták, üzleti teljesítménymérések, a síoktatók teljesítményének rendszeres pénzügyi elemzése stb. Mintha nem vennék észre, hogy amennyiben a sísportot teljesen üzletként kezelik, akkor nem meglepő, hogy a vendégek a üzleti világ logikája alapján individuális és kommerciális módon közelítik meg. Szerintük vissza kell társadalmasítani a síelést, de közben nem merül fel, hogy ez üzleti alapon hosszú távon valószínűleg nem lesz sikeres. Úgy tűnik, a pénz ördögi köréből nem tudnak kitörni, márpedig a vázolt cél nem érhető el anélkül, hogy a pénz helyett ne újra az emberi tényezőket helyeznék a folyamat középpontjába. 

Workshopok, lecture-ok

A sérülésemből kifolyólag gyakorlati workshopokat nem volt módom látogatni, az ezzel kapcsolatos információkat folyamatosan gyűjtjük, és közzétesszük.

Olaszország: Az előadásuk valójában három előadásból állt, amelyek közül kettő lényegében tananyag ismertetése volt (melyik menüben mi található stb.). Jelzésük szerint a CD-t a korábbi zsebben hordható anyagok leváltására készítették, bár számomra nem volt világos, hogy miként lehet használni a síruha zsebében egy CD-t.

A leglényegesebb előadás a gyerekoktatás módszertani kérdéseiről szólt. Ebben az esetben is egy elektronikusan elérhető módszertani tervezési segédletről van szó. Segítségével bemenő adatként használva a tanuló különböző tulajdonságait, jellemzőit, képességeit és tudását segít az oktatási tervek kidolgozásában. A rendszerbe olyan módszertani megoldások kerültek be, amelyeket száz fölötti létszámú tesztcsoportokon kipróbáltak és ebben a környezetben be is váltak.

A rendszer alapötlete jónak tűnt, bár sok buktatót rejthet. Alapvetően a kimondatlan cél az lehet, hogy a rengeteg különböző képességű és tudású síoktató számára egységes módszertani tervezési keretrendszer jöjjön létre, amely alkalmas a személyre szabott tervezésre is. Ugyanakkor az előadás alapján a rendszer használata sok tanulást, a struktúra alapos ismeretét és átlátását igényli, így kérdéses, hogy az átlagos síoktatók milyen sikerrel fogják elsajátítani. 

Megjegyzések:

A bemutatott anyagokban éppen a hóeke volt a téma. Széles, szimmetrikus, fel-le mozgás nélküli (neutrális) hóekét láthattunk mintaként. Nem ugyanaz, mint a jelenlegi osztrák hóeke, hiszen abban még az olaszhoz képest kiterhelés is látható.

A tematikai anyagban kiemelték, hogy utánzás útján nem lehet tanulni. Ezt a következőkkel támasztották alá. Az utánzás útján való tanulásnak négy követelménye van, úgymint:

– Figyelem (attention)

– Motiváció (motivation)

– A mozgás leképezése (mental representation of the movement)

– Motorikus jártasság (motoric skills)

Az utolsó pont alapján csak az tud utánozni, akinek megvan az adott területen a motorikus jártassága. Ezt ők úgy értelmezik, hogy utánzáshoz tudni kell azt a mozgást, amelyet utánozunk. A mi felfogásunk szerint ez nyilván nem így van: a motorikus jártasság szerintünk azt jelenti, hogy az utánzáshoz nem magát a mozgást kell ismerni, hanem azokat az összetevőkkel, képességekkel kell rendelkezni (vagy a többségükkel), amelyek a mozgásforma szintetizáláshoz szükségesek. A mi előadásunk után meg is kérdezték, hogy ezek szerint egyet értünk velük (ti. hogy mi azt állítottuk, hogy a tanuló a jól látható elemek utánzásában motivált, miközben a kicsiket, amit valóban kellene, nem is látja meg). Későbbi kifejtést igényel, hogy a mi álláspontunk neurológiai szempontból alátámasztottnak tűnik (a vizuális információk ventrális vs. dorzális feldolgozása, a tükörneuronok működése ennek fényében).

Írország: Prof. David Murrie a hát- és térdsérülések okairól és megelőzéséről tartott előadást. Az előadás meglehetősen erős szakmai nyelvezettel zajlott, megértése sem volt egyszerű, így teljes körű visszaadására sem vállalkozom, inkább néhány érdekes pontot emelek ki.

A térdsérülések legtöbbször erős hátulterhelésből, erősen hajlított térdszögnél következnek be (szakemberekkel tisztázandó kérdés, hogy mennyiben más ez, ha az erős térdhajlítás középterhelésnél következik be, amikor a térdre nem hat hátrafelé ható húzó-nyíró erő, hanem felülről összenyomó terhelés hat rá).

A térdsérülés megelőzésére nagyon hatékonyak a mély, alapszintű, az egyensúllyal összefüggésben lévő védekező reflexek. Ezek a lábfej környékéről indulnak ki, így különösen fontosak a sícipőben végzett lépő és ugró gyakorlatok. Bemelegítés során ezek segítenek aktivizálni ezeket a védekező reflexeket.

A hátsérülések és -ártalmak megelőzése szempontjából fontos, hogy kerüljük az egyenes, függőleges háttal való síelést (amelyet magunk között gyakran magyar stílusnak nevezünk). Célszerű elérni az ágyéki szakaszon történő előrehajolást. Sítechnikai szempontból ez összecseng a has- és csípőhorpasz környéki izmok aktivitásával a mi tematikánkban (pedálmozgás). 

Általános megjegyzések

A magyar delegáció szakmai és sítudásbeli színvonala szempontjából a követezőket állapíthatjuk meg:

Koreában a magyar csapat szereplése sikeres volt, a bemutatóinkra felfigyeltek. Ugyanakkor az egyéb programokon, síelés közben többször éreztem, hogy az általános színvonalat tekintve, nagyon sok, nálunk lényegesen jobb síelőt láthattam a többi ország delegációiban. Ezen a kongresszuson nagy örömömre szolgált, hogy ezt a különbséget nem láttam, a magyar delegáció sítudása teljes mértékben illeszkedett a kongresszus jobb síelőinek sorába. Mivel a saját tudásunkkal szemben mindig nagyon kritikus vagyok, ezért az érzésem az volt, mintha a világ közeledett volna a mi tudásunkhoz, bár reaálisan nézve valójában valószínűleg mi fejlődtünk jelentősen. Ez persze nem jelenti azt, hogy nincs rengeteg tennivalónk az egyéni sítechnika fejlesztésében.

Szakmailag szintén nagyon jó színvonalon értenek síoktatóink a szakmájukhoz, de nyelvi kommunikációs szinten még sokat kell tennünk.

Sokszor úgy éreztem, hogy a demócsapat nem kiképző oktató tagjainak a hozzáértése is elég jó, de nem bíznak kellően a tudásukban, és ezért néha kevésbé bátran vállalják véleményüket.

A workshopok felépítése és kommunikációja. Érzésem szerint a mostani workshopok érthetőbben és jobban sikerültek a koreai workshopoknál. Ez részben köszönhető annak is, hogy ma még tisztábban átlátjuk a sítechnikák és oktatás rendszerét, mint akkor (bár az akkori mondanivalónk is fontos, lényeges és logikus volt).

Ugyanakkor tisztában kell lennünk azzal, hogy mindenki a saját fogalmi rendszerében próbálja értelmezni a hallottakat. Végigolvasva az interneten az eddig megjelent összefoglalókat a mi workshopjainkról, találni olyant, ahol érezni, hogy a saját rendszerébe próbálja meg beilleszteni a tőlünk hallottakat. Ennek eredményeként viszont mondanivalónk számos alapvető eleme nem jelenik meg a beszámolóban, feltehetően azért, mert az ő rendszerében ez nem volt értelmezhető, elfogadásához a saját oktatási felfogásán is változtatni kellett volna. Bár a visszajelzések alapvetően a témánk logikus felépítettségéről és alátámasztottságáról szóltak, mégis figyelembe kell vennünk a jövőben a más értelmezési közegeket.

Szervezettség. Bár az egyik recenzióban kiemelik a szervezettségünket, ezen még sokat kell javítanunk. Nyilván szerepet játszott ebben az is, hogy két napra én is kiestem a gyakorlati munkából. Azt javaslom, hogy a jövőben körülírtabban gyűjtsük a beszámolókat, anyagokat, azonnal még a helyszínen. Ehhez érdemes valakit megbízni ezzel a feladattal, és ez nem lehet a delegáció vezetője vagy a szakmai vezető, ugyanis pont az esti időpontokban számukra annyi teendő van, hogy az anyaggyűjtéssel nem tudnak érdemben foglalkozni.

A demócsapat. A 20 fős magyar síoktató válogatott a regisztrált magyar síoktatók kb. 7%-át teszi ki, másként nézve kb. minden 15. regisztrált magyar síoktató a válogatott tagja. Németországban a válogatás több mint 60 000 oktatóból történik, Olaszország az ISIA-nak 10 000 feletti oktatót jelent le (ez a síoktató*** vagy magasabb szintű oktatókat jelenti). Magyarország nem néhány kivételes képességű, esetleg gyerekkora óta versenyzéssel foglalkozó oktatót választ ki, és tanítja meg nekik a gyakorlatokat. A demócsapat legfontosabb üzenete, hogy a magyar síoktatóképzés gyakorlatilag bármelyik síoktatóból képes a nemzetközi élvonalba illeszkedő tudású szakembert képezni, amennyiben rendelkezik a megfelelő odaadással és szorgalommal. 

Ozsváth Miklós
szakmai elnökhelyettes
a demócsapat vezetője 

Hozzászólások (1)

Csak a regisztrált látogatók szólhatnak hozzá.
Kérjük, hogy jelentkezzen be vagy regisztráljon.

Powered by AkoComment Tweaked Special Edition v.1.4.6
AkoComment © Copyright 2004 by Arthur Konze - www.mamboportal.com
All right reserved